BIX Magazin
2019-02-17
A BIX az ipar Booking.com-ja
2017-04-19
-
Gárdos Réka

Barabás Árpád bőrdíszművesnek készült, de először kőműves, majd vállalkozó lett, mára pedig a magyar térkőpiac egyik meghatározó szereplőjének, a Barabás Téglakő Kft.-nek tulajdonosa, mely több mint 20 éve van jelen a hazai piacon.

Rögtön az elején egy halom munkám volt, mert ha valahol megcsináltam valamit, utána visszahívtak.

Napjainkra a Barabás Téglakő Kft. abban a szerencsés helyzetben van, hogy Magyarországon nevük már széles körben ismert, és nem nagyon kell, hogy új üzleti kapcsolatok teremtésével fáradozzon, azonban a nemzetközi piac egy külön kategória.

A nemzetközi piac egy teljesen más dolog. A térburkoló kövek gyártása és értékesítése mellett ezzel összefüggő technológiákat is fejlesztünk és értékesítünk.”

Kapcsolatokat Barabás Árpád cége célzottan teremt, mert szűk az a piac, ami nekik konkrétan partnerünk lehet.

„Olyan gyártók, mint mi, így tudunk az ő fejükkel gondolkodni, és viszonylag egyszerűen el is tudjuk érni őket. Ha információt keresünk, elsősorban az interneten tesszük, azonban az internet becsapós tud lenni, rengeteg kamu információ kering. Tulajdonképpen a legjobb információ az, amikor valami szájhagyomány útján terjed, az nagyon hiteles tud lenni.

A BIX egy olyan eszköz, mely lehetővé teszi az információ szájhagyomány útján való elterjedését a 21. században, vagyis megkönnyíti az internet világában való hiteles informálódást.

„A BIX zseniálisan jó ötlet. Gondoljunk csak bele, amikor a világon el akarunk menni valahova, akkor mi az első, amit megnézünk? Booking.com vagy a TripAdvisor. A világ szinte bármely szállodájáról véleményt kapunk, olyan emberektől, akik már jártak ott. A BIX gyakorlatilag ennek az iparra fordított változata: azoknak a cégeknek, akik a munkájukból akarnak megélni ez óriási előnyt fog jelenteni, akik zsiványok, azoknak óriási bajt fog hozni”- mondta el nekünk Barabás Árpád.

Mi az a BIX? Szeretnél róla többet megtudni? IDE kattintva megteheted!

 

Források
Barabás Árpád gondolatai
http://m.portfolio.hu/premium/egy_ceg_amely_semmi_perc_alatt_atformalta_a_magyar_tereket_es_utcakat.222534.html

Tetszett? Oszd meg:


bix logo
Ez még érdekelhet
2017-09-08
-
A hosszú távú, bizalmon alapuló partnerséget kedveli, épp emiatt az ügyfélközpontúság igencsak közel áll hozzá, érdek helyett pedig az értékteremtést tartja a legfontosabbnak. Pál Zoltán Gábor, az ALH vezetője osztotta meg velünk gondolatait.
2017-08-28
-
Teremtés, alkotás és etikus gondolkodás-ezekre az értékekre alapozza üzleti szemléletét Gombás Tibor, a FEIN képviselet ügyvezetője.
2017-08-25
-
A minőségi munkavédelmi termékeket forgalmazó Magic Tools Kft. ügyvezetője, Márton István egy sajátos win-win szemlélettel tekint az ügyfelek kapcsán felmerülő problémák megoldására, példaképét e téren pedig a munkatársait kiválóan kezelő, Harry Hughes-ban látja.
2017-08-25
-
Bója Norbert, a SkillON Kft. ügyvezetője imádja azt a pillanatot, mikor a partnerei arcán gyermeki elégedettség ragyog.  Az üzletben a korrektséget tartja az egyik legfontosabb értéknek, ám ebben a tekintetben szerinte a magyar piacnak még sokat kell fejlődnie. 
2017-08-22
-
Bognár Gergely, a DTD Express ügyvezetője bármikor megszervez egy vasúti szállítmányozást Európa és Kína között, de úgy érzi, a piaci visszajelzés ma már diadalt aratott a hagyományos reklám fölött. Üzleti filozófiájának alappillére a bizalom.
2017-08-21
-
Győrfi Anett
Dr. Varga Miklós floridai közjegyző, egyetemi professzor és több feltörekvő magyar startup képviselője Amerikában. A lehetőségek hazájában élő stratégiai tanácsadó a magyar feltalálók ötleteit juttatja el az amerikai piacra. A két ország közötti mentalitásbeli-bizalmi különbségek mellett Dr. Varga Miklós azt is elmesélte nekünk, milyen alapelvek tesznek sikeressé egy vezetőt, egy céget a magyar startup-világban és Amerikában.       
2017-06-16
-
Hajba Máté
Interjú Buzásné Putz Erzsébetettel a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezet elnökével.
2017-06-14
-
Hajba Máté
“Az informatikai cégek valamiért nem képesek megérteni a kis és középvállalkozások problémáit. Szép marketinganyagok ígéretek, álmok helyett konkrétumokra, értékekre, törődésre és gördülékeny megvalósításra lenne szükség.” 
2017-04-19
-
Gárdos Réka
„A BIX azoknak a cégeknek, akik a munkájukból akarnak megélni ez óriási előnyt fog jelenteni, akik zsiványok, azoknak óriási bajt fog hozni.”
2017-04-04
-
Gárdos Réka
„Hosszú távon gondolkozom, amire más azt mondja, hogy megoldhatatlan arra mindig találok megoldást. Előttem nincsenek lehetetlenek.”
2017-03-29
-
Gárdos Réka
Egyre több cég fektet be IT technológiába világszerte. A folyamatos fejlődés kulcsát egyre többen látják az informatikában.
2017-03-24
-
Gárdos Réka
„Etika, emberség és becsületesség. Ezek a filozófiánk legfontosabb alappillérei.”
2017-03-24
-
Gárdos Réka
Különösen nehéz a helyzet a pénzügyi szektorban, melyet nagyfokú bizalmatlanság jellemez. Hogyan lehet mégis maradandót alkotni és hitelesnek maradni pénzügyi tanácsadóként?
2017-03-24
-
Gárdos Réka
„Az üzleti modellünk alapja a bizalom Az ügyfél velünk teljes biztonságban van, végig fogjuk a kezét.”
2017-03-24
-
Gárdos Réka
„A bizalom és a tisztelet kivívása hatalmas odafigyelést igényel. A megbecsülés kölcsönös kell, hogy legyen, hiszen fontos és nélkülözhetetlen részei a szervezetnek.”
2017-03-24
-
Gárdos Réka
"Az utóbbi megrendelésünknél, a szerződés akár egy szalvéta is lehetett volna aláírva, de mindkét fél tudta, hogy teljes mértékben meg lesznek elégedve a másikkal"-mesélte el Soós Péter.
2017-03-24
-
Gárdos Réka
„A munkám a szenvedélyem, a küldetésemet és célomat is itt találtam meg.”