BIX Magazin
2019-02-17
Ne félj elmondani a véleményed!
2017-05-16
-
Hajba Máté

Hány dolgot lákjoltál ma már? Hány visszajelzést adtál? A Facebook tetszik gombja, immár több, mint 8 éve teszi lehetővé, hogy pozitív véleményünket egyszerűen kinyilvánítsuk, de nem szabad megijedni a negatív visszajelzéstől, hisz az is fontos része a fejlődésnek. A sharing economy is a visszajelzéseken alapuló bizalomra épít.

Cikksorozatunk első részében, már érintettem a bizalom témát, és elmeséltem egy személyes történetet, hogy miért mer beülni valaki egy idegen ember vezette Uber-be. Engedjetek meg még egy rövid sztorit, a visszajelzés fontosságáról. Az Egyesült Államokban, szintén egy Uber-ben történt, hogy mikor a sofőr leparkolt a célállomás előtt, velem utazó ismerősömhöz és hozzám fordult. “Uraim, Azerbajdzsánból jöttem a családommal Amerikába, és a lányom most fog házasodni. Szeretném, ha tudnám támogatni, tudnának nekem segíteni?” kezdte mondandóját. Ismerősöm egyből nyúlt a pénztárcája felé, mire a sofőr, megállította “Uram, nem pénzt kérek, hanem azt, hogy ha meg voltak elégedve az utazással, fontolják meg, hogy a maximum 5 csillagot adnak nekem, mert szeretnék minél hatékonyabban dolgozni, hogy pénzt kereshessek az esküvőre.”

Egy taxis, akár jó, akár nem, vélhetően ugyanannyit fog keresni, míg a sharing economy inspirálja a résztvevőket, hogy minél jobbak legyenek. Gyakran tapasztaltam, hogy az Uber sofőrök versengenek azért, hogy ők legyenek a legszórakoztatóbb, legsegítőkészebb vezetők, mert nem elég elvinni a felhasználót az egyik pontról a másikra, élménnyé kell tenni az utazást. Az utasok véleményén rengeteg múlik.

A pontozás és visszajelzés nem csak azért fontos mert nem mindegy, hogy kit fuvarozol, kinek adod ki a lakásod, vagy kinek adsz kölcsönt, hanem a visszacsatoláson keresztül megtudhatod, hogy lehetsz jobb, és sikeresebb.

Az internet elterjedése sokkal könnyebbé tette a rangsorolást, hiszen minél több ember pontoz, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a pontszám fedi a valóságot. Az egyik első rangsorolós honlapon tanárokat lehetett és még mindig lehet pontozni, hasonlóan a Magyarországon 2009 óta működő markmyprofessor-hoz.

Az online vásárló oldalak, mint például az eBay vagy az Amazon sokat köszönhet a közösségi pontozásnak, hiszen a vásárlók láthatják, hogy mennyire megbízható az eladó, vagy milyen a termék, és ez nagyban pótolja a személyes kapcsolat hiányt, vagy azt, hogy valaki kezébe vehesse az adott tárgyat, mielőtt megvenné.

Mindennapi döntéseinket is a visszajelzések határozzák meg, például mikor filmet választunk, kinézzük melyik étteremben eszünk, vagy vásárolunk. Egyre inkább el fog terjedni a bizalom ilyesfajta számszerűsítése is, amint azt már az Ethereum esetében is láthatjuk (erről egy későbbi cikkben majd bővebben írunk).

A Bizalmi Kör Bizalmi Indexe Magyarországon az élén jár ennek a forradalomnak. Rendes, megbízható visszajelzés hiányában hátrányba kerülnek a cégek és vállalkozók. Nem kis önbizalom kell az efféle tükörbe nézéshez, de a sharing economy-ban jól látható, milyen sikeresen működnek a visszajelzések, mind a szolgáltató, mind a fogyasztó számára.

A sharing economy erről szól: megosztjuk a szolgáltatásokat, tárgyakat, lehetőségeket és a véleményeket is. Ne félj megosztani mással az őszinte véleményed, és főleg ne félj meghallgatni más véleményét. Mindegyik fél csak kamatozik ebből és ez teszi olyan sikeressé a sharing economy-t.

 
Tetszett? Oszd meg:


bix logo
Ez még érdekelhet
2017-06-06
-
Hajba Máté
Lerántjuk a leplet a kalózokat övező mítoszról
2017-06-05
-
Hajba Máté
Mi a leggyorsabb út a reptérre? Hol van dugó, hány perc alatt érek ki? Ismerős?
2017-05-26
-
Hajba Máté
Mi van akkor, ha lenne egy találmány, ami szinte feleslegessé tenné a repülő autókat?
2017-05-22
-
Hajba Máté
Minden amit nem tudtál, hogy tudni szeretnél a Wikipédiáról.
2017-05-16
-
Hajba Máté
A sharing economy inspirálja a résztvevőket, hogy minél jobbak legyenek. 
2017-05-11
-
Hajba Máté
A sharing economy segít az embereknek az erősségeikre építeni, bárki kamatozhat belőle, aki elég vállalkozó szellemű, kitartó és van egy víziója.
2017-05-09
-
Hajba Máté
Egy technológiailag fejlett sci-fi sem tudott egy olyan remek, önszerveződő modellt kiötleni, mint amit ma már naponta használunk.
2017-05-04
-
Hajba Máté
Tudod mi az a sharing economy? Mielőtt rávágnád, hogy persze, gondolj csak bele: egyre gyakrabban használjuk a kifejezést, és valószínűleg eszedbe jut az Uber és az Airbnb, de a helyzet ennél sokkal összetettebb.